A múlt hét előtti hét végére kicsit magam alá kerültem. A munka mennyisége fix, abbahagyhatnám hamarabb, de azzal nagyon megszívatnám a kollégáimat, és a fáradtságon túl semmilyen fizikai problémát nem okoz (nem fáj a hasam, csak a hátam kicsit). A babának a szülésznő szerint nem ártok vele, szépen fejlődik, szóval nem kockáztatok feleslegesen. Csak magamat hajtom a végkimerülésig...

A múlt hét előtti héten csütörtökön és pénteken sikerült reggel 7-kor elmennem itthonról és este 8-9 között hazaérni úgy, hogy közben nem volt igazán 10 perc megállás sem. Ez van, ha az ember két helyen dolgozik :( Én alapvetően elég jól bírom a terhelést és a stresszt, de be kellett látnom, hogy van az az állapot, amikor ez nem megy.

Hiába hangzik el mindenhol, hogy a terhesség fáradékonysággal jár, valahogy tavasszal, amikor a munkákat elvállaltam, ezt nem igazán vettem komolyan. Tudtam, hogy jobban terhelhető vagyok, mint az átlag (köszönhetően az egyetem utáni első munkahelyemnek, ahol 3 éven át előbb napi 10-12, majd 12-16 órákat dolgoztam), és úgy gondoltam, hogy ezen a terhesség sem fog változtatni. Hülye voltam, belátom...

A terhesség, a munka és a vérszegénység együtt azt eredményezte, hogy délutánra már hulla fáradt vagyok, estére pedig teljesen kikészülök. Ebben az állapotban - ha nem eszek szénhidrátot - képtelen vagyok talpon maradni, pláne képtelen vagyok bármiféle szellemi tevékenységre. Azt pedig hadd ne fejtsem ki, mennyi önuralmam marad, amikor 5-kor megyek a másik helyre kicsit szédelegve, félig kábán, és megérzem a fornettis illatát...

Tudom, hogy amit leírtam, mind csak kifogásnak tűnhet, de az adott helyzetben nem igazán érdekelt másnak a véleménye. Csak annyi, hogy végig tudom-e csinálni a napot úgy, hogy nem esek össze a metróban.

Mindezek eredményeként így, a 30. hét után feladtam azt, hogy egészségesen, a súlyomra odafigyelve étkezzek. Abbahagytam a MFP vezetését, abbahagytam a szénhidrátok mellőzését, és tartottam pár olyan napot, amikor kakaós csigát ettem fornettivel és pizzával. És érdekes módon másnapra megnőtt az energiaszintem, és sokkal jobban bírtam ugyanazokat a fárasztó napokat. Azóta próbálok úgy enni, mint egy átlagember: nem számolok, külön nem figyelek arra, amit eszek, és nem állok ellen annak, amit kívánok. A mennyiségeket próbálom kordában tartani, de csak ránézésre, nem pedig mérve.

Elnézést kérek, ha valakinek csalódást okoztam. Magamnak mindenképpen, mert utálok szembesülni a határaimmal, a korlátaimmal, de képtelen vagyok arra az önfegyelemre, amit a kalóriaszámolás igényel - különösen akkor, amikor a sikerélményt legfeljebb az jelenti, hogy "nem is híztam olyan sokat" - amit nekem a kalóriaszámolással és a rendszeres mozgással együtt sem sikerült elérni. Ja, mozgás sincs 3 hete, energia és idő hiányában... örülök, ha az emeletre fel tudok még menni. Én már nem leszek fitt kismama...

Úgyhogy mostantól heti összegezések az étkezésekről nem lesznek. Azt, hogy hogyan változom, a centiknél továbbra is leírom. Szülés és szoptatás után pedig visszaállok majd a régi kalóriaszámolásra, hogy leadjam a feljött felesleget. De most nem megy...