I can resist anything but temptation.

Szokás szerint lemaradva, de itt vannak a centik.

A mérés vasárnap történt, a kollégáim szerint napról napra látni, ahogy nő a hasam... :) Azt hiszem, ez a táblázatból is látszik, a korábbi heti +1 centik helyett ezen a héten +2 centinél járunk. Mekkora leszek a végére? :)

A kilókkal kapcsolatban úgy tűnik, a diéta feladását követő egyszeri nagyobb ugrás után újra lassult a növekedés, amit cseppet sem bánok. Így is elég nagy a hasam, ami nem tesz jót a derekamnak sem, meg annak sem, hogy végig tudjam csinálni a mindennapokat. Szerencsére a héten lemegy a munka nagy része, a következő 2 hétben még dolgozok, de már kicsit kevesebbet, mint korábban, és november 28-tól az egyik, december 4-től a másik helyen leteszem a lantot.

Fura érzés: én, aki eléggé karrierista voltam, egy átlagemberhez képest nagymértékben terhelhető, és örömmel vállaltam be a nehezebb, illetve a plusz feladatokat (tudom, munkamánia, jellemző az egész családomra, de legalább örömet okoz), most alig várom, hogy abbahagyjam. Egy kollégám kb. egy éve mondta, hogy kíváncsi lesz arra, hogy hogyan változom majd meg, ha gyerekem lesz. Én persze gondoltam magamban, hogy miért változnék meg? És mégis. Gyanítom, a hormonoknak nagy szerepe van benne, de azért kíváncsi vagyok arra, hogy később visszajön-e a régi elhivatottság. Ha nem, nagy bajban leszek :(

Ugyanakkor most meg kifejezetten örülök annak, hogy átértékelődtek bennem a dolgok, és a baba a karrier elébe került. Ismerve magamat, a munkához való hozzáállásomat, ez elég nagy dolog, nem is számítottam rá, hogy magától meg fog történni, azt hittem, nekem majd küzdenem kell azért, hogy a babát előrébb soroljam, de a természet bölcsen megoldotta a kérdést :) Most már alig várom, hogy csak arra koncentráljak, hogy a lakást csinosítom (közben az is folyamatban van, remélhetőleg minden kész lesz időre, bár a székeket pl. karácsonyra ígérték...), és hogy kicsit befelé figyeljek. Most még ez utóbbira képtelen vagyok, mert nyomaszt közben, hogy még mi mindent kell elvégeznem az egyik és a másik helyen, de ha ez lecseng, megpróbálok megtanulni lazítani. Anyám szerint a szüléshez amúgy is két dologra lesz szükségem: lazításra és sok türelemre :)

És történt egy nagyon jó dolog a héten: hosszas egyeztetés után végre tudtunk beszélgetni Scalával! Aki annyira aranyos volt, hogy a saját tapasztalatai alapján elmondta, hogy kb, mire számítsak, és mivel készüljek a szülésre. Lehet, hogy ha egy nem terhes nő hallja a beszélgetésünket, elborzad, de nekem a mostani állapotomban nagyon sokat segített abban, hogy az ismeretlentől való rettegés mérséklődjön bennem. Úgy tűnik, a szülést is túl lehet élni :)

Szurkoljatok, hogy a baba várja ki a karácsonyt!