I can resist anything but temptation.

Az apukám 57 éves. Soha nem sportolt versenyszerűen, de kb. 48 éves korától elkezdett futni azért, hogy tegyen valamit az egészsége érdekében. Eljutott odáig, hogy 25 km-t le tudott futni, akár több egymás utáni napon is, bár a végére nagyon kivolt. Megértem :) Ekkortájt nem tudtam vele futni, a saját túlsúlyom és gyengeségem miatt csak kb. 1 km-en tudtam vele tartani a tempót, és 5 km-nél többre nem voltam képes.

Tavaly nyáron nagyon megbetegedett, fogyott 16 kg-t, megműtötték. Nem részletezem, aki ezen átment, az ismeri az érzést, aki pedig nem, annak kívánom, hogy sose kelljen átélnie.

Szépen lassan gyógyulni kezdett. Visszaszedett 8 kg-t - így most teljesen normális súlyú -, és újra elkezdett futni. Kb. egy hónapja mentem vele 7,6 km-t 50+ perc alatt, akkor azt éreztem, hogy tudnék én gyorsabban is menni, de örültem, hogy ő már ennyire megerősödött.

Szombaton újra elmentünk együtt futni, amihez kölcsönkaptam az öcsém runkeeper képes okoskáját. Íme az eredmények (a kalóriával nem kell foglalkozni, az a tesóm adatai alapján van kiszámolva):

Apa ugyan 9 km körül megállt volna - az lett volna az ő szokásos távja, látszik is a részidőkön -, de rábeszéltem, hogy fussunk annyit, mintha 2 Margitsziget kört mennénk, azaz 10,7 km-t. Ezt végül 1 óra 8 perc 37 másodperc alatt teljesítettük. Azt hiszem, ez az eredmény magáért beszél, különösen ha azt is hozzáteszem, hogy a lányokkal együtt a legjobb időm 1:10 volt.

Nem írom le, milyen érzés ez, különösen nem a tavalyi nyár után, de nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy kaptunk még egy esélyt együtt.

És a poén az egészben az, hogy ha mindketten folytatjuk a szokásos edzéseinket, nyáron már nem fogom tudni tartani apával a tempót :) Legyen így!

A korábbi zűrös étkezések után keddtől minden szépen visszaállt a régi kerékvágásba. Szombatig, mivel húsvétra hazajöttem a szüleimhez, és nincs kedvem minden étkezésnél kalóriát számolni. Talán most már megengedhetem magamnak ezt a luxust - persze azzal a feltétellel, hogy a húsvét utáni keddtől ismét odafigyelek magamra.

Kedd: 70,6 kg. Négy napnyi összevissza étkezés eredménye.

A capuccino ízű fehérjepor ismét nagyon finom volt, erre is 9/10 pontot adok a saját szubjektív mércémen. Esténként teljesen rákattantam a túrós jogobellára, szinte minden este azt ettem a héten. Nem utolsó szempont az sem, hogy a fehérje arányát is rendesen feljavítja. A másik étel, ami bevált, a répa: amikor már nagyon kívánok valamit, amit rághatok és mennyiség is, akkor eszek 2 répát, és ezek a vágyaim kielégítést nyernek :) A zsír limitemet sajnos szinte minden nap meghaladom, mivel a Vitálkonyhás ételeknél csak tippelni tudom a fehérje és zsír grammokat (csak a kalória és a szénhidrát van megadva), és ha 4 kalória/gramm aránnyal számolok a fehérjére és a szénhidrátra, és 9 kalória/grammot a zsírra, és reális fehérje mennyiséget feltételezek, akkor az sajnos ennyi zsírral jár :(

Szerda: 70,1 kg. Szerencsésnek érzem magam, hogy értelmes étkezéssel rögtön el tudok indulni a jó irányba.

Körülbelül ugyanaz, mint az előző napon, azzal, hogy este futottunk egy 40 perces Margitsziget kört. Nem voltunk túl gyorsak, ez igaz, viszont ez volt Anna (http://jatsszhogylatszodj.blog.hu/) első futása a balesete óta, kb. fél éve. Én úgy gondolom, hogy le a kalappal előtte. Ilyenkor eszembe jut a saját első 48 perces, belesétálós köröm, és büszke vagyok Annára, hogy megállás és sétálás nélkül végigcsinálta!

Csütörtök: 69,3 kg. Szuper :)

Az a vicces, hogy 2 hete eldöntöttem, hogy felviszem a kalórialimitemet 1400 kalóriára. Ennek örömére uzsonnázok is. Viszont valahogy mégis úgy sikerül összerakni a napi étkezéseket, hogy az 1200 kalóriás limitet tartom. Hiába, egy évnyi rutin nem múlik el nyomtalanul :)

Este elmentem úszni. 8-tól egy úszó egyesület bérli ki a közeli uszodát csütörtökönként, és velük olcsóbb belépti díjjal be lehet jutni este 8 és 9 között. Egyszer már voltam, de annak túl sok sportértéke nem volt, mert K. anyukájának tökéletesítettem a lábtempóját. Viszont már akkor is bennem volt, hogy szívesen beállnék a többiek közé, úgy úszni, mint régen. Ehhez tudni kell, hogy 7 és 14 éves korom között versenyszerűen úsztam, közepes eredményekkel, majd amikor gimibe kerültem, kiharcoltam a szüleimnél, hogy a tanulásra tekintettel abbahagyhassam. Úszni akkor is szerettem, de az edzéseket, és főleg az edzőtársakat, akik többnyire abba a hitbe ringatták magukat, hogy ők lesznek a második Darnyi és Egerszegi, és szartak a tanulásra, nagyon nem szerettem. Viszont eddig az estéig azt hittem, hogy én nagyon szuper úszó maradtam annak ellenére is, hogy vagy fél éve nem voltam medencében, és 18 éve nem edzettem. Nekem is sok eszem van, meg kell hagyni... Ebben a hitben megkérdeztem, hogy beállhatok-e az edzésre, és megengedték. A közepes csoportba kerültem. Végül végig tudtam csinálni az edzést - habár az első 100 méteren begörcsölt a vádlim, és nem akart javulni -, de nagyon harmatgyengén.

Amit úsztunk:

4 * 200 m vegyes (a negyediknél a pillangó már nagyon vízbefúlós lepke volt...)

4 * 100 m saját (én az első kettőt háton, a második kettőt gyorson úsztam - nálunk edzésen az volt a szabály, hogy a gyors nem lehet "saját", itt viszont ez senkit nem zavart)

10 * 50 m saját (az első felét megint háton, a második felét gyorson úsztam)

Összesen: 1700 m kevesebb kb. 45 perc alatt. Nem sok, viszont gyorsan és erőből úsztunk (amíg bírtam), és úgy éreztem, hogy sokkal többet ért, mintha a saját kényelmes tempómban úsztam volna megállás nélkül 2500 métert. Ha megengedik, legközelebb is beállok, mert élmény volt újra jó úszókkal, versenyszerűen, gyorsan úszni.

Ami nagyon fura volt, hogy azt hittem, hogy a versenyúszó múltból adódó technika meg a korábbi fél év futásai eredményeként nem lesz gondom a tempóval. Ehhez képest amikor elkezdtem igazán meghajtani (meg akartam mutatni, mire vagyok képes), akkor hátúszás közben begörcsölt a vádlim. Nekem, akinek a vádlijával futás közben soha semmi baja nem volt, és akinek ilyen jellegű problémái a versenyzés alatt sem voltak. Furcsa és kellemetlen érzés volt, de kibírtam. Viszont amikor a végén leúsztam a levezetést, és ráúsztam a falra, hogy majd kirúgom magam és kinyomom magam a partra, úgy begörcsölt a vádlim, hogy ha kézzel nem tudtam volna kihúzni magam, talán el is süllyedek. Azt hiszem, az, hogy mostanában állandóan elfelejtem bevenni a Béres cseppet, és más vitamint meg nem eszek, nem annyira tesz jót a szervezetemnek :(

Péntek: 68,9 kg. Négy nap alatt visszaértem szinte a korábbi állapotba. Ez elég jó jel a húsvétra is :)

Az uzsonna igazából kora esti ebéd volt, mivel este utaztunk haza. De amikor hazaértünk, akkor is leültünk vacsorázni a szüleimmel, este 11-kor. Az apukám isteni finom körözöttet készített, aminek az értékeit nem tudom, ezért választottam egy körözöttet az adatbázisból.

A következő 3 nap étkezéseiről nem írok, mert nem fogom számolni. Oda fogok figyelni, amennyire lehet, de a nagymamám sütijét tuti nem hagyom ki, és nem érdekel, ha kedden újra 70 kg leszek. Majd lemegy a rákövetkező héten, és a május 1-jei hétvégéig további családi program és össze-vissza étkezés nem várható.

Fantasztikus 3 nap van mögöttem a hosszú hétvége után, csak felsőfokon tudok beszélni róla. Családi kirándulást szerveztünk Passauba és környékére. Volt benne minden: városnézés, kirándulás, hegyre felkaptatás és lesétálás, 36 km-es biciklitúra és 16 km-es gyalogtúra hegyen-völgyön át. Mindez az 50+ éves szüleimmel és a testvéremmel (az ő barátnője és K. most egyéb elfoglaltságaik miatt nem jöttek). Túl azon, hogy gyönyörű időnk volt, és a táj meseszép, millió kalóriát égettünk, de pótoltuk is :) Svédasztalos reggeli, péksüti ebéd elfogyasztva a napi túra legszebb pontjain, majd vacsora a helyi sörfőzde saját kocsmájában, igazi jó helyi ételekből (tudnak a bajorok jó kaját csinálni, csak meg kell találni a megfelelő helyet).

Mivel ha minden jól megy, lassan (=várhatóan a következő fél évben) elérem az általam kitűzött célt (=65 kg), nem volt kedvem ahhoz, hogy ebben a 3 napban a diétával foglalkozzak. Nem is tettem. Viszont nem akarok veletek kiszúrni, úgyhogy nem részletezem, miket ettem össze - nem ettem ész nélkül, de azért megkóstoltam, amit kívántam. Eredmény: +2,5 kg, azaz vasárnap reggel 72,0 kg. Annyira nem rázott meg, mert sejtettem, hogy ami gyorsan jött, az gyorsan el is megy, és igazam is lett: ma (csütörtök) reggel 69,6 kg. Azaz ami 3 nap alatt "feljött", az 4 nap alatt ki is ürült. Tanulság: nem tragédia, ha néha elengedjük magunkat, csak időben álljunk meg.

Miután ilyen jól megágyaztam a kalórialimitem emelésének, vasárnaptól kezdődően 1400 kalóriát tűztem ki célul magam elé. Volt, amikor összejött, volt, amikor nem. Az 1200 kalória után ez a +200 kalória valami hihetetlen szabadságot ad, amit persze nem mindig helyesen töltök ki :) De jöjjenek a táblázatok :)

Vasárnap: 72.0 kg.

Szokás szerint hétvégi megcsúszás volt, ezért a reggeli jelképes lett, és az ebéd volt egy bőséges reggeli. Vacsorára Ketketéktől tanult almás csirkét csináltam (csirkemell összevágva, alma összekockázva, só, fűszerek, mindez bele egy sütőzacskóba, és fél-egy óra sütés), én gombával ettem, K. sült krumplival. Nagyon finom lett, de legközelebb olyan tepsiben sütöm majd, amit könnyű pucolni, mert persze az alma leve kifolyt a zacskóból... :( Minden szép is lett volna, ha nem rontom el a nap végét a datolyával, amit persze azért vettem, hogy majd szétcsomagolom, és akkor nem fogok belőle sokat enni egyszerre. Nem jött össze. Soha többet nem veszek datolyát, nem az én akaraterőmnek való :(

Hétfő:70,8 kg. Alakul :)

Ebédre az előző napi maradékot ettem, édességnek két cerbona szelettel. Tudom, hogy egy is elég lett volna, de nem volt :( Sőt még uzsonnára is ettem egyet, de ami nagyobb baj, hogy datolyát is. A vacsora már megfelelő volt. Még jó, hogy emeltem a kalórialimiten, és végeredményben a tápanyagösszetétel sem lett rossz, de azért értelmesebben is összehozhattam volna ezt a napot.

Kedd: 70,4 kg. Továbbra is elégedett vagyok a tendenciával.

Talán ez a kép több információt hordoz, mint az előző, mutatja ugyanis azt is, hogy milyen kalória- és tápanyaglimiteket állítottam be magamnak (1400 kalória, 45% szénhidrátból, 40% fehérjéből és 15% zsírból - abszolút semmi tudományos alapja nincs, próbáltam nagyjából azt követni, amit a kórházban mondtak), és hogy ebből mi teljesült. Remélem, olvasható lett nektek is. Itt pl. látszik, hogy hajszálnyit túlszaladtam a célon, és a zsír több lett, mint amennyit terveztem. A Vitálkonyhás ételeknél továbbra is csak a kalória és a szénhidráttartalmat tudom, a fehérét és a zsírt én próbáltam meg saccolni. Az ebéd után megevett csoki nagyon nem kellett volna, de nem bírtam ellenállni, amikor megkínáltak. Vacsorára vittem K-nak McDonalds-os kaját, és ha már ott voltam, magamat is kényeztettem egy salátával. A McDonalds honlapján szereplő adatok szerint a csirkés cézár saláta egyáltalán nem sok kalória - más kérdés, hogy az szinte mind zsírból van, a cézár öntetben, ami a csokival együtt összehozta a napi zsír limit túllépését. Tud valaki valami finom, de kevésbé zsíros öntetet erre a salira? Én sajnos a cézár öntetet imádom :(

Szerda: 70,1. Örülünk :)

Ebédre Titti javaslatára spagettiszószt csináltam. Valami olyan kaját kerestem - ha már főzök -, ami nekem is és K-nak is jó. A spagettiszósz a következő lett: olajspray-n megpirított hagyma és darált csirkemell (ez sem ízlett, olyasmi volt, mint korábban a darált pulyka - most már tényleg csak darált sertéshússal fogom csinálni az ilyen kajákat, és nem foglalkozom a koleszterinnel), hozzá paradicsomlé és paradicsom, meg fűszerek. Én tészta helyett olajspray-n megsütött zöldségekkel ettem, ezek egész jók lettek. Desszertnek Shapeshifter ötletén felbuzdulva light lekváros abonettet ettem, ami egyáltalán nem érződött diétás kajának, máskor is fel fogom dobni vele a napot. Uzsira répát rágcsáltam - ez egyébként nagy ötlet, tartsatok a hűtőben mindig néhányat, egy perc megpucolni, jó érzés elropogtatni, nem sok kalória, és nem lesz utána olyan nem jó a gyomrom, mint az alma után - meg egy proteinszeletet, mert estére futást terveztünk. Az összkalória azért lett ilyen kevés, mert a futás után már enni se maradt erőm...

Futás: Gasztronácival (http://loseismorethanhesitate.tumblr.com/) mentünk a Margitszigetre, azzal a szándékkal, hogy két kört futunk. Ezzel nem lett volna gond, ha (a) én az utóbbi két hétben futottam volna akár egy métert is; (b) mi ketten nem pont fordítva működtünk volna: én az elején vagyok gyors és a végén lassú, ő fordítva. Ha hozzájárul, kiteszem ide az adatokat külön táblázatban is.

A lényeg annyi, hogy az első körön 6:50 körüli km-eket futottunk, a második körön 6:30 körülieket... Szerintem még sosem futottam gyorsabb második kört, mint elsőt (nem véletelnül). Az utolsó 2 km-en már csak a túlélés volt a cél, akkortól már nem is tudtam beszélgetni, de valahogyan beértem. A végeredmény: 2 Margitsziget kört (10,7 km) 1:10:04 alatt futottam le, amiből az első kör 36:25 volt. Most egy darabig nem vágyom két kör futásra. Na persze muszáj lesz, mert április 1-jén Vivicitta, ahol a 12 km-es távot céloztam be magamnak. Most már nem vagyok annyira biztos benne, hogy ez jó ötlet volt...

Csütörtök: 69,6 kg. Újra 70 kg alatt, ez nagyon megnyugtató. Igazából ha 70 kg alatt tudnék maradni, már elégedett lennék magammal. Na persze a cél a 65 kg továbbra is (főleg, ha megnézem Ketket képeit), de nem török össze akkor sem, ha soha nem érem el.

Valószínűleg a tegnapi kalóriadeficit miatt reggel éhen akartam halni, ezért a szokásos reggeli mellé megettem még egy cerbona szeletet is (nem kattantam rá ennyire, csak mostanában ez volt kéznél). És még egyet ebédre is. A többi étkezésem szerintem rendben volt, olyannyira, hogy a szénhidrát limitemet el sem értem :)

Este futottunk Lenivel. Én nagyon nem akartam menni, mert lusta vagyok alapvetően, de Leni rábeszélt, és jól tette. Az előző napi futástól piszkosul megfájdult újra a csípőm (aki hülye, így jár), holnapra kiderül, hogy egy újabb erőltetés segített-e rajta, vagy fel se tudok majd kelni az ágyból. Arra számítottam, hogy egy lassú, kényelmes kört megyünk majd, ehhez képest stabil 6:30-as km-ekkel 34 perc alatt futottuk körbe, végig beszélgetve. És én még abban bíztam, hogy Leni pulzusmérője miatt majd lóghatok kicsit... ez már a múlté :) Nem ez a tempós futás volt ma estére minden vágyam, de utólag örülök, hogy elmentem, mert a futás mellett dumálni is nagyon jó volt újra.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a holnap reggeli mérés eredménye...

Mielőtt rátérnék a 600 kalóriás étrend örömeire, pótolom az adósságom, azaz az előző pár napi étkezéseket és mozgásokat.

Többek javaslatára - és főleg azért, mert viszonylag egyszerű követni vele a tápanyagokat is - elkezdtem használni a http://www.myfitnesspal.com/ oldalt. A továbbiakban onnan próbálok meg képeket bevágni.

Péntek: 69,8 kg. Ennek már két poszttal korábban örömködtem :)

Az ebéd a korábban már írt túrós tészta volt, csak most - mivel a Meggle túró kisebb - hozzáadtam egy pohár kefírt is. Nekem nem volt különbség az ízében.

Szombat: nem tudok kg adatot mondani, mert nem voltam a saját mérlegem közelében, másik mérlegen mérni pedig nem szeretnék. A kórházit amúgy is muszáj lesz majd később figyelni, legyen elég annyi kavarás.

Ebédre kelkáposztafőzelék volt, amit úgy csináltunk, hogy a fűszerekkel összefőzött kelkáposzta + krumpli keverékből kivettem a saját adagom felét, és azt összeturmixoltam, majd hozzátettem a másik felét. A maradékot a család berántva ette. Ezután túrógombóc volt, amit benéztem, ezért már nem volt sem idő, sem tej ahhoz, hogy Shapeshifter receptjét készítsem. Cukor ugyan nem ment bele, de zabkorpa helyett búzadarával készült, ezért - bár csak 4 darabot ettem - dupla mennyiséggel számoltam a MyFitnessPal adatbázisában rendelkezésre állt túrógombócból. Vacsorára a korábban megbeszélt almás rétes volt, ami mindenki másnak is nagyon ízlett, és négy rúd hip-hop el is fogyott :)

Mozgás: elmentem az apukámmal futni, aki 57 éves, és épp egy komoly betegségből épül föl. 7,6 km-t futottunk - ez az ő szokásos köre - az ő tempójában, 51 perc alatt. Ami azt jelenti, hogy a Margitszigetet 35 perc alatt futottuk volna le! Azt hiszem, le a kalappal az apukám előtt. Nyárra újra simán ott fog hagyni, hiába futok én is rendszeresen.

Vasárnap: mérés infóra ld. fentebb.

Ebédre tepsiben, zöldfűszerekkel sütött csirkemell volt, amit a család túl száraznak talált. Nekem ízlett, de valószínűleg én már nagyon megszoktam a csirkemell ízét :) Köretnek Intersparban kapható, ott készített tzatzikit ettünk (sovány joghurtból készül, az adatbázisban talált tzatziki adatai szerintem körülbelül jók), és hagymás paradicsomsalátát (szintén az adatbázisból szereztem be az adatokat, mert nem tudtam mindent lemérni). Mivel uzsonnaidőben indultunk vissza Bp-re, még otthon rendesen meguzsonnáztunk, amivel én ki is töltöttem a napi kalóriakeretemet, az almás rétes miatt, így a vacsorát kihagytam. Itt még motivált az, hogy bíztam benne, hogy nem leszek sok kiló másnap, a kórházban...

Hétfő: 71,6 kg a szokásos mérlegemen. Ez szívás :( pedig a hétvégén a kalórialimiteket tartottam. Igaz, hogy amit ettem, azt részben becsültem, de ekkorát nem tévedhettem két nap alatt. Csak arra tudok gondolni, hogy a 70,8 kg-ról 69,8 kg-ra váltás nagyon hirtelen történt, és amiket otthon ettem, azok kalóriára ugyan nem voltak húzósak, de tömegre igen, és szép lassan a héten ki is fognak ürülni. Ezt majd meglátjuk a következő napokban.

Több sorstársat olvasva, velük beszélve ma ismét meg kellett állapítanom, hogy nagyon szerencsés vagyok, ami a családomat illeti. Most nem akarok belemenni abba, hogy milyen jó gyerek- és kamaszkorom volt, kizárólag az utóbbi napok diétával kapcsolatos beszélgetéseit idézném fel. Semmiképpen sem dicsekedni szeretnék ezzel - hiszen ez nem az én érdemem -, hanem csak leírnám, hátha valaki tud belőle valami hasznosat a saját életébe átvenni.

Úgy alakult, hogy jövő héten hétfőn fekszem be - remélhetőleg utoljára - a Szent Imre Kórház Lipid Részlegére. Első alkalommal pont egy éve voltam, akkor visszatapsoltak fél évvel későbbre egy újabb hétre, majd ősszel ismét azt javasolták, hogy annak érdekében, hogy ki tudják vizsgálni, hogy a fogyással vajon tényleg minden értékem visszakerült-e a normális tartományba, jöjjek be újra. A fogyás szempontjából most már ezt feleslegesnek érzem (170 cm, 70,8 kg jelenleg, BMI a normál határon belül), de egy egy hetes teljes belgyógyászati kivizsgálásra nem tudtam, és nem is akartam nemet mondani. Szóval hétfőtől egy hét kórház.

Visszatérve a családomra, úgy alakult, hogy a hétfői befekvés előtt most hétvégén megyünk haza a testvéremmel a szüleinkhez meg a nagyszüleinkhez. Az anyukám azzal kezdte, mikor megbeszéltük ezt a hétvégét, hogy gondolkozzak rajta, hogy milyen kaják legyenek otthon, és mit főzzünk ebédre, mihez vásároljanak be. Nem egyszerű: én fogyózom, az öcsém vegetáriánus, az apukámnak meg hizlaló de egészséges kajákat kell ennie... Egyelőre még nincs ötletem, valószínűleg a köretekkel fogunk sakkozni, hogy mindenkinek jó legyen.

Ezt valamennyire természetesnek is vettem, korábban is együtt találtuk ki az ilyen hétvégékre a menüket. Viszont - ami miatt ez a bejegyzés íródik - ma beszéltem skype-on a 80 éves nagyszüleimmel (igen, skype-on, nekem ilyen szuper ügyes nagyszüleim vannak :). És a nagymamám azt kezdte mondani, hogy nem fog pogácsát csinálni (máskor mindig csinál valami sósat), és süti is csak egyfajta lesz (máskor 2-3 féle van), almás, édesítővel. Vacsorára pedig saláta köreteket készít majd, majonéz helyett joghurttal, és azt rám bízza, hogy milyen húsfélét viszünk hozzá. Meg is beszéltük, hogy lesz többféle sovány sonka meg sajt, meg persze saját házi kolbász a fiúknak.

Miután letettük, eszembe jutott, hogy sokaknak milyen nehézségeket jelent a családi étkezés - és persze sok más is a családdal kapcsolatban, bár ezek mintha összefüggnének. Nekem pedig kifejezetten megkönnyítik a diéta betartását. Nyilván nem mindig, a karácsony nálunk sem ilyen volt, de tudják, hogy nekem ez a hétvége fontos, és mindenki igyekszik segíteni benne, hogy elérjem a célomat. Remélem, ha szükséges lesz - ne legyen! - én is tudok majd ennyire figyelmes lenni velük és a majdani gyerekeimmel is.

Túl vagyok a karácsonyi össznépi, családi zabálásokon, amik vegyes eredményt hoztak:

1. Ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy komoly akaraterő problémáim vannak, ha elém teszik a jobbnál jobb ételeket. A barátnőm korábban aggódni kezdett értem, hogy - ismerve azt, hogy mennyire maximalista vagyok a munkában és a tanulásban - ugyanezen teljesítménykényszertől hajtva át fogok fordulni anorexiásba. Nos, ez esélytelen: ha előttem vannak a kedvenc ételeim, nem tudom megállni, hogy ne egyek belőlük. Kétszer. Minimum :( Igazából ennek örülnöm kellene?

2. Azt már az elején tudtam és vállaltam, hogy nem lesz diétás kaja az ünnepek alatt, és hogy miattam külön nem fog senki se főzni. Ez eredetileg a családi nyugalom kedvéért volt, mivel enélkül is volt egy csomó minden, amin lehetett aggódni és idegeskedni; csak a szokásos karácsonyi dolgok: megsült-e a kacsa, ízlik-e majd mindenkinek, odaérünk-e időben, kész leszünk-e a csomagolással stb. Így is háromféle étkezésre kellett odafigyelni: a normális karácsonyi menüre a család többsége miatt, vegetáriánus kajákra az öcsém miatt (tud valaki vegetáriánus karácsonyi kaját? mert nekünk nem sok ötletünk volt), és speciális kímélő kajákra (nem diétás) az apám miatt. Csak menet közben vettem észre magamon, hogy nagyon kényelmes nekem ez a hozzáállás, hogy én most napokig nem diétázok. Mindig volt mire fogni, hogy mit miért eszek.

3. A legnagyobb baj nem is a zsíros, szénhidrátdús ételekkel volt, ezek önmagában kevésbé lettek volna károsak, ha ismerem a mértéket, hanem azzal, hogy nem tudtam keveset enni belőle. A diéta alatt nagyon szigorú kontroll volt magam felett az, hogy az adott ételből X gramm az Y kalória, amit fel kell írnom a táblázatomba, és jaj mi lesz, ha a napi végeredmény 1200 felett van. Most az ételek kalóriatartalmát nem ismertem, ezért a táblázatomat nem vezettem, és rögtön többször annyit ettem, mint amit szabad lett volna egy normális embernek is.

4. Nagyon könnyen bele tudtam volna csúszni a diéta teljes feladásába is: borzasztó jó érzés volt olyan ízeket enni, amiket már háromnegyed éve nem ettem (csokitorta, bejgli, sült kacsa stb.), és közben mindenki dicsért, hogy milyen csinos lettem, és egyek nyugodtan, nekem nem kell már tovább fogyni (persze, mert ésszel öltözködtem). Én ugyan tudtam, hogy még van mit lefaragni az alakomból, de ott és akkor könnyebb és kellemesebb volt elhinni, mint vitatkozni. Pedig nekem korábban ezzel nem volt bajom, a dicséret mindig arra sarkallt, hogy folytassam, amit elkezdtem, ha már ennyi eredményt elértem, akkor ne hagyjam abba. Most ez nem ment.

Összegezve a fentieket: hülye vagyok, de legalább tudom magamról :)

"Szerencsére" az agyam helyett a testem többi része átvette az irányítást: már az első nagyobb evések után éjjel fájt a kis kikímélt gyomrom, jelezve, hogy neki ez a kaja sem mennyiségben, sem minőségben nem jó. Reggelre viszont elmúlt, úgyhogy elegánsan elfeledkeztem róla. De tegnap ebéd után - pedig az végre már egy normális ebéd volt, nem pedig zabálás - úgy megfájdult, hogy alig tudtam felegyenesedni. Estére szép lassan újra elmúlt, úgyhogy bepróbálkoztam némi könnyű vacsorával. Újra megfájdult, és egész éjszaka fájt - még jó, hogy hajnali 5-ig a haverokkal dumáltunk, és így nem azon szenvedtem, hogy nem tudok aludni.

Éreztétek már azt, hogy piszkosul fáj a gyomrotok, és mégis enni akartok? Mert én még nem. Máskor, ha fájt a hasam, a kajára rá se tudtam nézni. Most görcsölt a gyomrom, és majd megőrültem a tzatzikiért és a méteres sütiért. Na itt jöttem rá - jobb későn, mint soha -, hogy fejben valami nagyon nincs rendben nálam.

Azt még nem tudom, hogy kell magamat helyretenni agyilag, valószínűleg az első lépés a felismerés (mint az alkoholistáknál), és a második a rendszer betartása. Ez működött hónapokon át, és nem gondoltam volna, hogy a rendszerem nélkül így elengedem magam. Nyáron is kihagytam 2 hónapot a diétából, mégsem volt baj, mert akkor azt ettem, amit én főztem, amit én választottam az étteremben, és akkor ösztönösen a diéta szempontjából jó minőségű kaják felé fordultam, és valahogy a mennyiségek is normálisak voltak. Most azt ettem, amit elém tettek - klasszikus zsíros, szénhidrátban gazdag magyar karácsonyi kajákat -, és szinte addig, amíg volt az asztalon. Sajnos találó volt a blogom címválasztása: mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek...

Szóval felismerés és rendszer. Holnap visszautazom Budapestre, és folytatni fogom a diétámat, a futásokat, és mindent, ami korábban a megfelelő irányba terelt. Remélem, az elmúlt napok kalóriadömpingje nem jár túl sok plusz sok kilóval, de ezt majd csak akkor tudom meg, ha Budapesten ráállok majd a mérlegre. Nyilván pluszban fogok zárni, csak nem mindegy, mennyivel, és hogy az mennyi idő alatt ürül ki.

Ma pedig böjt, mert mint kiderült, keveset enni nem tudok, a soktól pedig fáj a gyomrom, és nem szeretném, ha újra fájna, azt pedig pláne nem szeretném, ha valami bajt okoznék magamnak az esztelen evéssel.

Az elmúlt hétvége nem a fogyókúra jegyében telt, és legalább egy héttel kitolta a végső cél elérésének időpontját, ennek ellenére nem bánom, és nincs lelkiismeret-furdalásom sem. Viszont ebből kifolyólag táblázat a hétvégéről nem lesz, ne akarjátok tudni, miket ettem...

Többen leírtátok már, hogy a család és a barátok mekkora akadályt jelenthetnek egy fogyókúrázó ember számára, a "jól nézel már ki, minek fogyózol?" és "egyél egy kis sütit, nem fog ártani" és hasonló megjegyzések miatt. Arra is célozgattak, hogy ennek oka a család és a barátok önzése. Kommentekben leírtam már párszor, hogy én nem egészen így látom ezt a problémát, most röviden itt is összefoglalom. Előrebocsátom, hogy a bejegyzést Thatsme inspirálta, de ez nem neki adott válasz, pláne nem bírálat vagy értékelés. A problémafelvetést köszönöm neki, de az alább írtak nem rá, és nem konkrét személyekre vonatkoznak, hanem általánosságban az én válaszaim a családdal kapcsolatos más blogbejegyzésekre és kommentekre.

A család - normális esetet feltételezve, gyűlölködő vagy beteg gondolkodású családtagokról, személyes érintettség hiányában (szerencsére!) nem tudok írni - egymást szerető, egymásra odafigyelő és egymásról gondoskodó tagokból áll, akiknek az elsődleges szempontja az, hogy a többi családtag egészséges és boldog legyen, és ezt igyekeznek a maguk módján elősegíteni, egyénektől függően a személyes önzés keretein belül, vagy azon is átlépve. Ez a fogyókúrázás szempontjából két dolgot jelent.

1.Ha néhány kiló felesleg van rajtad (ahogy Tamás is írta, +10kg felöltözve még nem annyira ütős), akkor - pláne az idősebbek - egészségesnek tekintenek, nem értik, hogy minek akarod magadat egészségtelenebbé tenni azáltal, hogy megvonod magadtól a finom ételeket, és nyúlkaján tengődsz. Pláne azok nem fogják megérteni, akik esetleg korábban rossz anyagi körülmények között éltek, amikor még enni sem volt elég pénzük, vagy épp étel nem volt elég - gondolok itt elsősorban a nagyszülőkre, akik a II. világháborút átélték, vagy az azt követő években nélkülöztek. (Pl. nagyapám ma is csak hányingerrel tud a barna kenyérre vagy a puliszkára gondolni, mert a háború alatt csak olyat ehetett, már amikor volt egyáltalán.) A nagyszüleid, szüleid számára nem az a legfontosabb, hogy bombanő legyél, hanem az, hogy ha később esetleg valami baj ér - akár csak egy hasmenéses betegség is -, azt mindenféle komoly probléma nélkül át tudd vészelni. Mindezek folytán a családod akkor fog egészségesnek látni, ha van rajtad egy kicsi felesleg. (Ez fordítva is igaz, én sem repdestem az örömtől, amikor az apukám és az anyukám fogyott egy csomót, féltettem őket attól, hogy mi lesz később, és én is próbáltam őket meggyőzni, hogy egyenek rendesen - miközben én éppen fogyókúráztam...) Épp ezért ha azt látják, hogy a szerintük pont egészséges kislányuk, kisunokájuk nem eszik eleget, aggódni kezdenek, és értelemszerűen megpróbálják a fogyókúrát "bojkottálni".

A másik fontos dolog az átlagos magyar emberek hozzáállásából adódik: valamiért mi hajlamosak vagyunk "tömni" azokat, akiket kedvelünk. Voltatok már úgy vendégségben, hogy ne lett volna több kiló édes és sós süti, és persze hektószám alkohol? És ha ti vendégeket hívtok, nyilván ti is kajával és piával készültök. (Én mondjuk az utóbbi időben már salátát és "light" sütit is készítek, és meglepő módon sikere van.) Ebből adódóan viszont ha azt a babgulyást, pörköltöt, sütit, amit kifejezetten neked készítettek, visszautasítod, és csak egy kis salátát eszel, a házigazda - hacsak maga is nem fogyókúrázik, ami a szüleinkre, pláne a nagyszüleinkre nem annyira jellemző - könnyen megsértődhet a visszautasításon.

Szerintem a fentiek nem abból adódnak, hogy az "önző" családunk nem akar minket csinosnak látni, hanem éppen ellenkezőleg, amiatt merülnek fel, mert szeretnek minket, és jót akarnak, még akkor is, ha az ő véleményük eltér a mienktől abban, hogy mi a jó nekünk. Ha ezt belátjuk - azaz azt, hogy nem szemétségből, hanem szeretetből ellenzik a fogyókúrát -, akkor mérlegelhetjük azt is, hogy hogyan reagáljunk erre.

Az egyik lehetőség az, ha megpróbáljuk őket a mi oldalunkra állítani, megértetni, hogy miért is csináljuk mindezt: valamilyen számukra is ésszerű magyarázatot kell adni az általunk eszközölt változtatásokra, olyat, amit ők is el tudnak fogadni. Pl. nem jó a vérképemben a koleszterin és a triglicerid, ezért csökkenteni akarom a zsír és szénhidrát bevitelt, vagy úgy érzem, kevés vitamint kap a szervezetem, ezért eszem több zöldséget, vagy a zsíros kajától hasmenésem lesz stb. Az nem ésszerű érv a nagymama számára, hogy azt szeretném, ha minden szembejövő pasi engem akarna :)

A másik lehetőség - ami alapvetően akkor alkalmazható, ha csak néhány hetente töltesz el a családoddal pár napot - az, hogy a békesség kedvéért elfogadod a véleményüket, az ekként kifejezett - bár számodra károsnak tűnő - szeretetüket, és amikor együtt vagytok, te alkalmazkodsz hozzájuk az étkezések során. magyarul a prioritásaidat átértékeled, és a családodat a fogyókúra elébe helyezed az együtt töltött rövid időre. Ez természetesen azzal jár, hogy nem fogsz fogyni ezekben a napokban, vagy még fel is szedsz pár dekát, tehát a kitűzött időpontra - 30, 60, 70, 90, X stb. nappal későbbre - nem lesz meg az álomsúly, hanem csak egy-két héttel később. De nem ér meg egy héttel hosszabb fogyókúrát a családi békesség, főleg, ha ritkán találkoztok?

Természetesen ha az adott családtag testképzavaros akár kicsit is (pl. 100 kg-val is csinosnak lát, vagy 40 kg-val is kövérnek), akkor a fentiek nem állnak, és persze akkor sem, ha nem szereteten alapuló kapcsolatokról van szó.

2. Amikor már egészségtelenül kövér voltam (30+ kg), akkor én viszont azt tapasztaltam, hogy a családom - beleértve a nagyszülőket is - minden támogatást megadott azért, hogy újra egészséges lehessek. Amikor eldöntöttem, hogy le akarok fogyni, a családom - akikkel 2-4 hetente egy hétvégét töltöttem el - teljes mértékben alkalmazkodott az általam követett étkezési szokásokhoz: együtt főztünk, mértük az összetevőket, számoltuk a kalóriákat, csak egészséges ételeket ettünk, mellőztük a cukrot, fehér lisztet, zsírt stb. Más kérdés, hogy ilyenkor általában mindenki alig várta már a hétfőt, hogy egy jóízűt ehessen :) A nagycsaládi összejöveteleken disznó helyett csirke lett a menü, a tömény majonézes salátákat joghurtos zöldségsaláták váltották fel, és az én kedvemért a születésnapi torták minimális szénhidráttal, helyette édesítővel és sok gyümölccsel készültek. Mindez azért volt, mert már ők is egészségtelennek látták a túlsúlyomat, viszont értékelték, hogy változtatni szeretnék rajta, hogy ezt komolyan veszem (voltak korábbi, értelmetlen próbálkozások, volt tehát összehasonlítási alapjuk), és ehhez kivétel nélkül mindannyian támogatást nyújtottak, még annak árán is, hogy a saját étkezési szokásaikat, hacsak néhány napra is, de megváltoztatták.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy mióta megszabadultam 20 kg-tól (és egy olyan okból, amire itt nem kívánok kitérni, szénhidrátban gazdag ételekre volt itthon szükség), újra én alkalmazkodom a család étkezéséhez. Tudom azt, hogy ha hazajövök, nem fogom számolni a kalóriákat, nem az lesz a szempont, hogy minél diétásabb legyen a menü, hanem az, hogy jóízűen együtt együnk. Mivel szerintem nem lehet úgy élni hónapokon át, hogy az étkezés csak lemondásokból álljon, ezért én ezeken a családi hétvégéken megengedem magamnak a rendes étkezést. Ha úgy akarnám, valószínűleg most is lehetne diétásan főzni az egész családnak, vagy csak nekem külön, de én úgy érzem, hogy a családom meghozta értem azt az áldozatot, amire az elején szükségem volt, és most már úgy is tudok fogyni, hogy nem kell lemondani a családi ebédeken, vacsorákon a mindenki által kedvelt ízekről.

Ahogy arra már többször is céloztam, hülyeségnek tartom az X napig tartó diétákat: X napig fogyókúra, kevés kalória, kevés szénhidrát, sok fehérje, sok mozgás, majd ha eltelt az X nap, jöhet újra minden nap a csülkös bableves? Ugye, hogy nem? Szemléletváltásra, életmódváltásra van szükség, ahogy azt már többen tapasztaltátok: az X nap után sem állhat vissza az élet a régi kerékvágásba, hacsak nem akarjuk az egészet újra kezdeni. Ha viszont nem az X. napra elért -Y kg a cél, akkor belefér egy-két napi normális étkezés.

Na ez egy picit hosszú lett, de muszáj volt kiírnom magamból. A barátnők és pasik hozzáállása természetesen más téma, de velük kapcsolatban nekem csak pozitív élményeim vannak. Azt viszont el sem tudom képzelni, hogy gyerekek mellett hogy lehet fogyókúrázni...