I can resist anything but temptation.

Azt már leírtam korábban, hogyan telt a karácsony, nem is akarok rá visszagondolni. A következményekről viszont nem szabad elfeledkeznem. Karácsony előtt - mielőtt szabira jöttem volna, azaz akkor, amikor még mindent szépen betartottam - 73,4 kg voltam (2011. dec. 16.). Karácsony után (2011. dec. 28.) 76,9 kg. Azaz bő egy hét alatt 3,5 kg. Csak azt nem értem, hogyhogy nem voltam korábban még ennél is kövérebb, ilyen életmód mellett?

Mindenesetre folytattam a kalóriaszámolást, és szerencsére ez a 3,5 kg nem olyan, mint ami eredetileg volt, egészen gyorsan elkezdett csökkenni: egy nappal később már csak 76,4 kg, majd ma 75,0 kg. Azaz 1,9 kg gyorsan kiürült. Gondolom, a többi már nem lesz ilyen egyszerű, de ennek is örülök.

Hogy mit ettem? Többnyire töltött káposztát (a receptet az előző bejegyzésben leírtam).

Szerda (76,9 kg):

Reggeli nem volt, mert nem volt otthon semmi, helyette elmentem bevásárolni. Így az ebéd lett egy bőséges reggeli. A vacsora éjszakára maradt, mert este futni voltunk (Thatsme, Teleszkóp és én, 35 perc körüli sziget-kör), és a káposzta csak későn készült el.

Csütörtök (76,5 kg):

A vacsorán kívül a többi nem érdekes. Vacsorára fehérjeturmix volt, mert Thatsme-től kaptam kóstolóba fehérjeport (köszi!). A turmixgépünk persze pont most adta meg magát, így shakeltem :) Hogy őszinte legyek: ilyen rosszat már rég ittam. Az íze borzasztó (K. szerint a szaga a csontkukacokra emlékeztet, és az íze is - hogy ez utóbbit honnan szedte, inkább nem is akarom tudni...), de megittam, mert mások ezen élnek már hetek óta, és kibírják, de piszkosul éhes maradtam utána, úgyhogy éjszaka még lecsúszott egy cerbona szelet is. Jól így se laktam. Legközelebb kipróbálom az epreset is, nagyon remélem, hogy az jobb lesz.

Ja, és voltam futni a lányokkal (Thatsme, Teleszkóp, Debra és a barátnője). Ahhoz képest, hogy az előző napi hajtós futástól úgy fájt reggel a csípőm, hogy alig bírtam lábra állni, kész csoda, hogy egyáltalán el tudtam indulni, de sajnos Thatsme térde sem volt jobban :( Így aztán egy lassú körünk lett, de legalább megcsináltuk.

Péntek (75,0 kg):

Ezt a táblázatot kb. tanítani kellene, hogy ne csináljuk. Délelőtt 10-től délután 2-ig megállás nélkül mosdót + csapot szereltünk egy olyan lakásban, ahol nem volt semmi kaja, és fél 3-ra várt a barátnőm és a férje meg a tündéri kislányuk, akiket a nagymama millió sütivel látott el, és akik ezt ki is tették az asztal közepére. Más nem volt kitéve, kérni pofátlanság lett volna, bennem meg csak a reggeli volt, és majd leszédültem a székről, miközben egy 6 hónapos baba volt a kezemben. Na meg a barátnőm nagymamája verhetetlen a zserbóban. Nem mentegetőzöm, így alakult. Saccra szerintem 600 kalória volt, de inkább 800-zal számoltam, biztos ami biztos. A vacsorát ennek megfelelően igyekeztem nagyon kevésre venni, és tekintve hogy már éjfél, ezt már ki is fogom bírni.

A holnap délelőtti program: bevásárlás a klasszikus újévi menühöz: lencseleves füstölt hússal és bőrös malacsült fokhagymával, kolbásszal és szalonnával tűzdelve. Amennyire vissza tudok emlékezni, nálunk mindig ilyen kaja volt, és én is folytattam a hagyományokat, és nem most fogom abbahagyni. Ezeket lightosan nem lehet megcsinálni, úgyhogy majd keveset eszek csak mindenből. Viszont várhatóan január végéig - amikor megyek újra a szüleimhez - ez az utolsó dorbézolás. Na meg a holnap este, ami - K. haverjait ismerve - nem lesz épp alkoholmentes :)

Jó szilveszterezést és boldog új évet mindenkinek!

Túl vagyok a karácsonyi össznépi, családi zabálásokon, amik vegyes eredményt hoztak:

1. Ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy komoly akaraterő problémáim vannak, ha elém teszik a jobbnál jobb ételeket. A barátnőm korábban aggódni kezdett értem, hogy - ismerve azt, hogy mennyire maximalista vagyok a munkában és a tanulásban - ugyanezen teljesítménykényszertől hajtva át fogok fordulni anorexiásba. Nos, ez esélytelen: ha előttem vannak a kedvenc ételeim, nem tudom megállni, hogy ne egyek belőlük. Kétszer. Minimum :( Igazából ennek örülnöm kellene?

2. Azt már az elején tudtam és vállaltam, hogy nem lesz diétás kaja az ünnepek alatt, és hogy miattam külön nem fog senki se főzni. Ez eredetileg a családi nyugalom kedvéért volt, mivel enélkül is volt egy csomó minden, amin lehetett aggódni és idegeskedni; csak a szokásos karácsonyi dolgok: megsült-e a kacsa, ízlik-e majd mindenkinek, odaérünk-e időben, kész leszünk-e a csomagolással stb. Így is háromféle étkezésre kellett odafigyelni: a normális karácsonyi menüre a család többsége miatt, vegetáriánus kajákra az öcsém miatt (tud valaki vegetáriánus karácsonyi kaját? mert nekünk nem sok ötletünk volt), és speciális kímélő kajákra (nem diétás) az apám miatt. Csak menet közben vettem észre magamon, hogy nagyon kényelmes nekem ez a hozzáállás, hogy én most napokig nem diétázok. Mindig volt mire fogni, hogy mit miért eszek.

3. A legnagyobb baj nem is a zsíros, szénhidrátdús ételekkel volt, ezek önmagában kevésbé lettek volna károsak, ha ismerem a mértéket, hanem azzal, hogy nem tudtam keveset enni belőle. A diéta alatt nagyon szigorú kontroll volt magam felett az, hogy az adott ételből X gramm az Y kalória, amit fel kell írnom a táblázatomba, és jaj mi lesz, ha a napi végeredmény 1200 felett van. Most az ételek kalóriatartalmát nem ismertem, ezért a táblázatomat nem vezettem, és rögtön többször annyit ettem, mint amit szabad lett volna egy normális embernek is.

4. Nagyon könnyen bele tudtam volna csúszni a diéta teljes feladásába is: borzasztó jó érzés volt olyan ízeket enni, amiket már háromnegyed éve nem ettem (csokitorta, bejgli, sült kacsa stb.), és közben mindenki dicsért, hogy milyen csinos lettem, és egyek nyugodtan, nekem nem kell már tovább fogyni (persze, mert ésszel öltözködtem). Én ugyan tudtam, hogy még van mit lefaragni az alakomból, de ott és akkor könnyebb és kellemesebb volt elhinni, mint vitatkozni. Pedig nekem korábban ezzel nem volt bajom, a dicséret mindig arra sarkallt, hogy folytassam, amit elkezdtem, ha már ennyi eredményt elértem, akkor ne hagyjam abba. Most ez nem ment.

Összegezve a fentieket: hülye vagyok, de legalább tudom magamról :)

"Szerencsére" az agyam helyett a testem többi része átvette az irányítást: már az első nagyobb evések után éjjel fájt a kis kikímélt gyomrom, jelezve, hogy neki ez a kaja sem mennyiségben, sem minőségben nem jó. Reggelre viszont elmúlt, úgyhogy elegánsan elfeledkeztem róla. De tegnap ebéd után - pedig az végre már egy normális ebéd volt, nem pedig zabálás - úgy megfájdult, hogy alig tudtam felegyenesedni. Estére szép lassan újra elmúlt, úgyhogy bepróbálkoztam némi könnyű vacsorával. Újra megfájdult, és egész éjszaka fájt - még jó, hogy hajnali 5-ig a haverokkal dumáltunk, és így nem azon szenvedtem, hogy nem tudok aludni.

Éreztétek már azt, hogy piszkosul fáj a gyomrotok, és mégis enni akartok? Mert én még nem. Máskor, ha fájt a hasam, a kajára rá se tudtam nézni. Most görcsölt a gyomrom, és majd megőrültem a tzatzikiért és a méteres sütiért. Na itt jöttem rá - jobb későn, mint soha -, hogy fejben valami nagyon nincs rendben nálam.

Azt még nem tudom, hogy kell magamat helyretenni agyilag, valószínűleg az első lépés a felismerés (mint az alkoholistáknál), és a második a rendszer betartása. Ez működött hónapokon át, és nem gondoltam volna, hogy a rendszerem nélkül így elengedem magam. Nyáron is kihagytam 2 hónapot a diétából, mégsem volt baj, mert akkor azt ettem, amit én főztem, amit én választottam az étteremben, és akkor ösztönösen a diéta szempontjából jó minőségű kaják felé fordultam, és valahogy a mennyiségek is normálisak voltak. Most azt ettem, amit elém tettek - klasszikus zsíros, szénhidrátban gazdag magyar karácsonyi kajákat -, és szinte addig, amíg volt az asztalon. Sajnos találó volt a blogom címválasztása: mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek...

Szóval felismerés és rendszer. Holnap visszautazom Budapestre, és folytatni fogom a diétámat, a futásokat, és mindent, ami korábban a megfelelő irányba terelt. Remélem, az elmúlt napok kalóriadömpingje nem jár túl sok plusz sok kilóval, de ezt majd csak akkor tudom meg, ha Budapesten ráállok majd a mérlegre. Nyilván pluszban fogok zárni, csak nem mindegy, mennyivel, és hogy az mennyi idő alatt ürül ki.

Ma pedig böjt, mert mint kiderült, keveset enni nem tudok, a soktól pedig fáj a gyomrom, és nem szeretném, ha újra fájna, azt pedig pláne nem szeretném, ha valami bajt okoznék magamnak az esztelen evéssel.

Mivel a karácsonyi készülődés és lakásfelújítás közepette az életem kicsit megkavarodott, így sem az 1200 kalóriát nem tudom tartani, sem futni nem tudok elmenni. A blog alapvetően ezekről szólt - leszámítva egy-két személyes megjegyzést -, úgyhogy most kicsit elköszönök, addig, amíg újra tudom követni a saját szabályaimat mind az étkezés, mind a mozgás terén. Ha minden jól megy, karácsony - de legkésőbb újév - után visszarendeződnek a dolgok a rendes kerékvágásba.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!