Az elmúlt hétvége nem a fogyókúra jegyében telt, és legalább egy héttel kitolta a végső cél elérésének időpontját, ennek ellenére nem bánom, és nincs lelkiismeret-furdalásom sem. Viszont ebből kifolyólag táblázat a hétvégéről nem lesz, ne akarjátok tudni, miket ettem...

Többen leírtátok már, hogy a család és a barátok mekkora akadályt jelenthetnek egy fogyókúrázó ember számára, a "jól nézel már ki, minek fogyózol?" és "egyél egy kis sütit, nem fog ártani" és hasonló megjegyzések miatt. Arra is célozgattak, hogy ennek oka a család és a barátok önzése. Kommentekben leírtam már párszor, hogy én nem egészen így látom ezt a problémát, most röviden itt is összefoglalom. Előrebocsátom, hogy a bejegyzést Thatsme inspirálta, de ez nem neki adott válasz, pláne nem bírálat vagy értékelés. A problémafelvetést köszönöm neki, de az alább írtak nem rá, és nem konkrét személyekre vonatkoznak, hanem általánosságban az én válaszaim a családdal kapcsolatos más blogbejegyzésekre és kommentekre.

A család - normális esetet feltételezve, gyűlölködő vagy beteg gondolkodású családtagokról, személyes érintettség hiányában (szerencsére!) nem tudok írni - egymást szerető, egymásra odafigyelő és egymásról gondoskodó tagokból áll, akiknek az elsődleges szempontja az, hogy a többi családtag egészséges és boldog legyen, és ezt igyekeznek a maguk módján elősegíteni, egyénektől függően a személyes önzés keretein belül, vagy azon is átlépve. Ez a fogyókúrázás szempontjából két dolgot jelent.

1.Ha néhány kiló felesleg van rajtad (ahogy Tamás is írta, +10kg felöltözve még nem annyira ütős), akkor - pláne az idősebbek - egészségesnek tekintenek, nem értik, hogy minek akarod magadat egészségtelenebbé tenni azáltal, hogy megvonod magadtól a finom ételeket, és nyúlkaján tengődsz. Pláne azok nem fogják megérteni, akik esetleg korábban rossz anyagi körülmények között éltek, amikor még enni sem volt elég pénzük, vagy épp étel nem volt elég - gondolok itt elsősorban a nagyszülőkre, akik a II. világháborút átélték, vagy az azt követő években nélkülöztek. (Pl. nagyapám ma is csak hányingerrel tud a barna kenyérre vagy a puliszkára gondolni, mert a háború alatt csak olyat ehetett, már amikor volt egyáltalán.) A nagyszüleid, szüleid számára nem az a legfontosabb, hogy bombanő legyél, hanem az, hogy ha később esetleg valami baj ér - akár csak egy hasmenéses betegség is -, azt mindenféle komoly probléma nélkül át tudd vészelni. Mindezek folytán a családod akkor fog egészségesnek látni, ha van rajtad egy kicsi felesleg. (Ez fordítva is igaz, én sem repdestem az örömtől, amikor az apukám és az anyukám fogyott egy csomót, féltettem őket attól, hogy mi lesz később, és én is próbáltam őket meggyőzni, hogy egyenek rendesen - miközben én éppen fogyókúráztam...) Épp ezért ha azt látják, hogy a szerintük pont egészséges kislányuk, kisunokájuk nem eszik eleget, aggódni kezdenek, és értelemszerűen megpróbálják a fogyókúrát "bojkottálni".

A másik fontos dolog az átlagos magyar emberek hozzáállásából adódik: valamiért mi hajlamosak vagyunk "tömni" azokat, akiket kedvelünk. Voltatok már úgy vendégségben, hogy ne lett volna több kiló édes és sós süti, és persze hektószám alkohol? És ha ti vendégeket hívtok, nyilván ti is kajával és piával készültök. (Én mondjuk az utóbbi időben már salátát és "light" sütit is készítek, és meglepő módon sikere van.) Ebből adódóan viszont ha azt a babgulyást, pörköltöt, sütit, amit kifejezetten neked készítettek, visszautasítod, és csak egy kis salátát eszel, a házigazda - hacsak maga is nem fogyókúrázik, ami a szüleinkre, pláne a nagyszüleinkre nem annyira jellemző - könnyen megsértődhet a visszautasításon.

Szerintem a fentiek nem abból adódnak, hogy az "önző" családunk nem akar minket csinosnak látni, hanem éppen ellenkezőleg, amiatt merülnek fel, mert szeretnek minket, és jót akarnak, még akkor is, ha az ő véleményük eltér a mienktől abban, hogy mi a jó nekünk. Ha ezt belátjuk - azaz azt, hogy nem szemétségből, hanem szeretetből ellenzik a fogyókúrát -, akkor mérlegelhetjük azt is, hogy hogyan reagáljunk erre.

Az egyik lehetőség az, ha megpróbáljuk őket a mi oldalunkra állítani, megértetni, hogy miért is csináljuk mindezt: valamilyen számukra is ésszerű magyarázatot kell adni az általunk eszközölt változtatásokra, olyat, amit ők is el tudnak fogadni. Pl. nem jó a vérképemben a koleszterin és a triglicerid, ezért csökkenteni akarom a zsír és szénhidrát bevitelt, vagy úgy érzem, kevés vitamint kap a szervezetem, ezért eszem több zöldséget, vagy a zsíros kajától hasmenésem lesz stb. Az nem ésszerű érv a nagymama számára, hogy azt szeretném, ha minden szembejövő pasi engem akarna :)

A másik lehetőség - ami alapvetően akkor alkalmazható, ha csak néhány hetente töltesz el a családoddal pár napot - az, hogy a békesség kedvéért elfogadod a véleményüket, az ekként kifejezett - bár számodra károsnak tűnő - szeretetüket, és amikor együtt vagytok, te alkalmazkodsz hozzájuk az étkezések során. magyarul a prioritásaidat átértékeled, és a családodat a fogyókúra elébe helyezed az együtt töltött rövid időre. Ez természetesen azzal jár, hogy nem fogsz fogyni ezekben a napokban, vagy még fel is szedsz pár dekát, tehát a kitűzött időpontra - 30, 60, 70, 90, X stb. nappal későbbre - nem lesz meg az álomsúly, hanem csak egy-két héttel később. De nem ér meg egy héttel hosszabb fogyókúrát a családi békesség, főleg, ha ritkán találkoztok?

Természetesen ha az adott családtag testképzavaros akár kicsit is (pl. 100 kg-val is csinosnak lát, vagy 40 kg-val is kövérnek), akkor a fentiek nem állnak, és persze akkor sem, ha nem szereteten alapuló kapcsolatokról van szó.

2. Amikor már egészségtelenül kövér voltam (30+ kg), akkor én viszont azt tapasztaltam, hogy a családom - beleértve a nagyszülőket is - minden támogatást megadott azért, hogy újra egészséges lehessek. Amikor eldöntöttem, hogy le akarok fogyni, a családom - akikkel 2-4 hetente egy hétvégét töltöttem el - teljes mértékben alkalmazkodott az általam követett étkezési szokásokhoz: együtt főztünk, mértük az összetevőket, számoltuk a kalóriákat, csak egészséges ételeket ettünk, mellőztük a cukrot, fehér lisztet, zsírt stb. Más kérdés, hogy ilyenkor általában mindenki alig várta már a hétfőt, hogy egy jóízűt ehessen :) A nagycsaládi összejöveteleken disznó helyett csirke lett a menü, a tömény majonézes salátákat joghurtos zöldségsaláták váltották fel, és az én kedvemért a születésnapi torták minimális szénhidráttal, helyette édesítővel és sok gyümölccsel készültek. Mindez azért volt, mert már ők is egészségtelennek látták a túlsúlyomat, viszont értékelték, hogy változtatni szeretnék rajta, hogy ezt komolyan veszem (voltak korábbi, értelmetlen próbálkozások, volt tehát összehasonlítási alapjuk), és ehhez kivétel nélkül mindannyian támogatást nyújtottak, még annak árán is, hogy a saját étkezési szokásaikat, hacsak néhány napra is, de megváltoztatták.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy mióta megszabadultam 20 kg-tól (és egy olyan okból, amire itt nem kívánok kitérni, szénhidrátban gazdag ételekre volt itthon szükség), újra én alkalmazkodom a család étkezéséhez. Tudom azt, hogy ha hazajövök, nem fogom számolni a kalóriákat, nem az lesz a szempont, hogy minél diétásabb legyen a menü, hanem az, hogy jóízűen együtt együnk. Mivel szerintem nem lehet úgy élni hónapokon át, hogy az étkezés csak lemondásokból álljon, ezért én ezeken a családi hétvégéken megengedem magamnak a rendes étkezést. Ha úgy akarnám, valószínűleg most is lehetne diétásan főzni az egész családnak, vagy csak nekem külön, de én úgy érzem, hogy a családom meghozta értem azt az áldozatot, amire az elején szükségem volt, és most már úgy is tudok fogyni, hogy nem kell lemondani a családi ebédeken, vacsorákon a mindenki által kedvelt ízekről.

Ahogy arra már többször is céloztam, hülyeségnek tartom az X napig tartó diétákat: X napig fogyókúra, kevés kalória, kevés szénhidrát, sok fehérje, sok mozgás, majd ha eltelt az X nap, jöhet újra minden nap a csülkös bableves? Ugye, hogy nem? Szemléletváltásra, életmódváltásra van szükség, ahogy azt már többen tapasztaltátok: az X nap után sem állhat vissza az élet a régi kerékvágásba, hacsak nem akarjuk az egészet újra kezdeni. Ha viszont nem az X. napra elért -Y kg a cél, akkor belefér egy-két napi normális étkezés.

Na ez egy picit hosszú lett, de muszáj volt kiírnom magamból. A barátnők és pasik hozzáállása természetesen más téma, de velük kapcsolatban nekem csak pozitív élményeim vannak. Azt viszont el sem tudom képzelni, hogy gyerekek mellett hogy lehet fogyókúrázni...