Túl vagyok a karácsonyi össznépi, családi zabálásokon, amik vegyes eredményt hoztak:

1. Ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy komoly akaraterő problémáim vannak, ha elém teszik a jobbnál jobb ételeket. A barátnőm korábban aggódni kezdett értem, hogy - ismerve azt, hogy mennyire maximalista vagyok a munkában és a tanulásban - ugyanezen teljesítménykényszertől hajtva át fogok fordulni anorexiásba. Nos, ez esélytelen: ha előttem vannak a kedvenc ételeim, nem tudom megállni, hogy ne egyek belőlük. Kétszer. Minimum :( Igazából ennek örülnöm kellene?

2. Azt már az elején tudtam és vállaltam, hogy nem lesz diétás kaja az ünnepek alatt, és hogy miattam külön nem fog senki se főzni. Ez eredetileg a családi nyugalom kedvéért volt, mivel enélkül is volt egy csomó minden, amin lehetett aggódni és idegeskedni; csak a szokásos karácsonyi dolgok: megsült-e a kacsa, ízlik-e majd mindenkinek, odaérünk-e időben, kész leszünk-e a csomagolással stb. Így is háromféle étkezésre kellett odafigyelni: a normális karácsonyi menüre a család többsége miatt, vegetáriánus kajákra az öcsém miatt (tud valaki vegetáriánus karácsonyi kaját? mert nekünk nem sok ötletünk volt), és speciális kímélő kajákra (nem diétás) az apám miatt. Csak menet közben vettem észre magamon, hogy nagyon kényelmes nekem ez a hozzáállás, hogy én most napokig nem diétázok. Mindig volt mire fogni, hogy mit miért eszek.

3. A legnagyobb baj nem is a zsíros, szénhidrátdús ételekkel volt, ezek önmagában kevésbé lettek volna károsak, ha ismerem a mértéket, hanem azzal, hogy nem tudtam keveset enni belőle. A diéta alatt nagyon szigorú kontroll volt magam felett az, hogy az adott ételből X gramm az Y kalória, amit fel kell írnom a táblázatomba, és jaj mi lesz, ha a napi végeredmény 1200 felett van. Most az ételek kalóriatartalmát nem ismertem, ezért a táblázatomat nem vezettem, és rögtön többször annyit ettem, mint amit szabad lett volna egy normális embernek is.

4. Nagyon könnyen bele tudtam volna csúszni a diéta teljes feladásába is: borzasztó jó érzés volt olyan ízeket enni, amiket már háromnegyed éve nem ettem (csokitorta, bejgli, sült kacsa stb.), és közben mindenki dicsért, hogy milyen csinos lettem, és egyek nyugodtan, nekem nem kell már tovább fogyni (persze, mert ésszel öltözködtem). Én ugyan tudtam, hogy még van mit lefaragni az alakomból, de ott és akkor könnyebb és kellemesebb volt elhinni, mint vitatkozni. Pedig nekem korábban ezzel nem volt bajom, a dicséret mindig arra sarkallt, hogy folytassam, amit elkezdtem, ha már ennyi eredményt elértem, akkor ne hagyjam abba. Most ez nem ment.

Összegezve a fentieket: hülye vagyok, de legalább tudom magamról :)

"Szerencsére" az agyam helyett a testem többi része átvette az irányítást: már az első nagyobb evések után éjjel fájt a kis kikímélt gyomrom, jelezve, hogy neki ez a kaja sem mennyiségben, sem minőségben nem jó. Reggelre viszont elmúlt, úgyhogy elegánsan elfeledkeztem róla. De tegnap ebéd után - pedig az végre már egy normális ebéd volt, nem pedig zabálás - úgy megfájdult, hogy alig tudtam felegyenesedni. Estére szép lassan újra elmúlt, úgyhogy bepróbálkoztam némi könnyű vacsorával. Újra megfájdult, és egész éjszaka fájt - még jó, hogy hajnali 5-ig a haverokkal dumáltunk, és így nem azon szenvedtem, hogy nem tudok aludni.

Éreztétek már azt, hogy piszkosul fáj a gyomrotok, és mégis enni akartok? Mert én még nem. Máskor, ha fájt a hasam, a kajára rá se tudtam nézni. Most görcsölt a gyomrom, és majd megőrültem a tzatzikiért és a méteres sütiért. Na itt jöttem rá - jobb későn, mint soha -, hogy fejben valami nagyon nincs rendben nálam.

Azt még nem tudom, hogy kell magamat helyretenni agyilag, valószínűleg az első lépés a felismerés (mint az alkoholistáknál), és a második a rendszer betartása. Ez működött hónapokon át, és nem gondoltam volna, hogy a rendszerem nélkül így elengedem magam. Nyáron is kihagytam 2 hónapot a diétából, mégsem volt baj, mert akkor azt ettem, amit én főztem, amit én választottam az étteremben, és akkor ösztönösen a diéta szempontjából jó minőségű kaják felé fordultam, és valahogy a mennyiségek is normálisak voltak. Most azt ettem, amit elém tettek - klasszikus zsíros, szénhidrátban gazdag magyar karácsonyi kajákat -, és szinte addig, amíg volt az asztalon. Sajnos találó volt a blogom címválasztása: mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek...

Szóval felismerés és rendszer. Holnap visszautazom Budapestre, és folytatni fogom a diétámat, a futásokat, és mindent, ami korábban a megfelelő irányba terelt. Remélem, az elmúlt napok kalóriadömpingje nem jár túl sok plusz sok kilóval, de ezt majd csak akkor tudom meg, ha Budapesten ráállok majd a mérlegre. Nyilván pluszban fogok zárni, csak nem mindegy, mennyivel, és hogy az mennyi idő alatt ürül ki.

Ma pedig böjt, mert mint kiderült, keveset enni nem tudok, a soktól pedig fáj a gyomrom, és nem szeretném, ha újra fájna, azt pedig pláne nem szeretném, ha valami bajt okoznék magamnak az esztelen evéssel.