Nem tudok megjegyzés nélkül elmenni a lifetilten született legutóbbi bejegyzés (http://lifetilt.blog.hu/2011/12/14/a_ciklus_297) mellett, ami röviden összegezve arról szól, hogy a saját diétánk (=a saját boldogságunk) mindenek felett, így a családtagjaink öröme felett áll. Ekkora fokú önzést nem feltételeztem volna Tamásról. Értem, hogy a legtöbbünknek a fejébe kell verni, hogy a programtól eltérni nem lehet, de nem lehet minden helyzetre ráhúzni ezt az általános elvet. Csak arra tudok gondolni, hogy abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem veszített még el senkit, akit szeretett. Ha ezt átélte volna, kötve hinném, hogy az anyukája szeme láttára kidobta volna azt a kaját, amit direkt neki csinált. Minek feleslegesen fájdalmat okozni annak, akit szeretünk, és bármikor elveszíthetünk? Ér annyit egy kurva jó test, hogy az anyámnak fájdalmat okozzak? Ugye, hogy nem?

Az a szerencsém, hogy azokat az érzéseket, amik ezzel kapcsolatban bennem kavarognak, Thatsme már sokkal frappánsabban megfogalmazta (http://keeponmovin.blog.hu/2011/12/14/day_31_sikerult), úgyhogy nem is foglalkoznék ezzel többet. Mindenesetre a lifetilt ezen bejegyzése a korábbiaktól eltérően egyáltalán nem motiválóan bosszantó, hanem csalódás volt.

Az utóbbi két nap a következőképpen alakult:

Szerda: 73,5 kg (nincs változás).

Két dolgot nem kellett volna megennem: a másnapra rendelt ribizlis szeletet, és este, vacsora után az újabb adag gyümölcsjoghurtot. Mentségemre legyen mondva, hogy a nutellás üveget háromszor tettem vissza a szekrénybe, anélkül, hogy ettem volna belőle - pedig nagyon komolyan fontolgattam! -, ezután nyúltam a joghurthoz. Az összkalória mindenesetre annyira nem lett vészes.

Csütörtök: 73,9 kg. Ezt nem egészen értettem, mert ennyire nem ettem sokat tegnap. Csak arra tudok gondolni, hogy a hétfői sütizés hatása itt jött ki, mivel hétfőn is és kedden is futottam, de szerdán nem.

A gyros tál brutális adag volt, és meg kell veregetnem a saját vállamat, mert az utolsó egyharmadát kidobtam, pedig fájt érte a szívem! De arra gondoltam, hogy jól laktam, és felesleges volna megennem a maradékot, csak szívnék vele később. Ez nálam nagy szó, mert nehezen tudok túllépni a "kaját ki nem dobunk" elven.

Végül a mai nap csúcspontja: Thatsmevel 1 óra 21 perc alatt lefutottunk 2 Margitsziget kört megállás nélkül, esőben, lassan, beszélgetve (folyamatosan, bármiről - innen is köszi, Thatsme!) + előtte befele is futottunk, ami ha jól tudom, kb. 700 méter. Ez összesen 10,7 km + 0,7 km = 11,4 km :) és a teljes idő 1 óra 24 perc volt. Az idő nem valami szuper, de a cél az volt, hogy se Thatsme térdének, se az én csípőmnek ne legyen semmi baja, és meg tudjuk csinálni mindkét kört. A végén úgy éreztem, hogy már jól esik megállni, de ha nagyon muszáj lenne (=harapós kutya fut mögöttem), lehet, hogy menne még legalább egy fél kör, de esetleg még egy is. Azért ezt nem a közeljövőben tervezem kipróbálni, de ha van valaki, aki hasonlót fontolgatna, szóljon, biztosan motivációt jelentene!